Köszönöm. (V/Taehyung)

Annyeong!~~
Ezt az OS-t az egyik Dongsaeng-emnek írtam, és mindenki másnak is persze :)
Ebben is az én nevem van. Nem vagyok a legjobb név kitalálásban, igy lehet sok OS-ben fog szerepelni még a "Sayu", de akár odaképzelhetitek a saját neveteket is^^
Nem is húzom sokáig az időt, komikat szivesen fogadok! :)

 

 Épp hazafelé igyekeztem az esti sétámról, a Hold által megvilágított hűvös őszi utcákon. Összébb húztam magamon a kabátkám, és szedegettem egymás után a lábaim.

Valami zajt hallottam két háztömb közül. Mikor hátrafordítottam tekintetem, egy kapucnis alakot láttam, zsebretett kezekkel. Ujra előre szegtem tekintetem, és egy fokkal gyorsabbra vettem a tempót. Hallottam magam mögött az idegen lépteit, és ez feszélyezett. Ám mikor elkezdtem nagyobb léptekkel haladni, úgy hallottam ő szint úgy tett.
Hirtelen valaki befogta a számat, és egy kéz fonódott körém, ami elrángatott az egyik sikátorba.  A fejemben hirtelen rengeteg dolog futott át. Segítségért akartam kiabálni, de a számra tapadó tenyér nem engedte, csak nyögések hagyták el hangszálaim.
Lerángatta rólam a kabátom. Egy falhoz szorított, még mindig számon tartva a kezét.
Egy zsebkést rántott elő, amin megcsillant az a kevés fény ami beszürődött. Szivem egyre gyorsabban vert, a levegőt egyre szaporábban vettem...féltem!
A pasas a zsebkéssel szétvágta a pólóm, így az cafatokban lógott rajtam. Mikor az idegen végigsimitott melleimen, egy ujjabb ellenkező nyögést hallattam. Kétségbe voltam esve.
Megpróbáltam eltolni magamtól, kapálózni, de ő annál durvábban szorított a falhoz.
Mivel közel állt hozzám, és nem láttam sok lehetőséget a menekülésre, térdemmel megcéloztam a gyengepontját. Mikor lerogyott, azonnal futásnak eredtem, ezzel egy időben a könnyeim is eleredtek. Féltem, hogy utánam jön, így futottam ahogy bírtam, még ha a könnyeimtől homályosan is láttam, közben egyik kezemmel igyekeztem összefogni valamennyire a pólóm, vagyis ami még maradt belőle.
Már jó ideje futhattam. Lábaim fájtak, de nem álltam meg. Pedig már ismerősebb környéken jártam. Hirtelen az egyik tömbház előtt nekifutottam valakinek.
- Elnézést!- Mondtam fejem fel sem emelve elcsukló hangon.
-Sayu?- Hallottam meg egy ismerős hangot.
Hirtelen felnéztem, és megláttam az egyik barátom, Taehyungot.
- Mi történt?- Mért végig rajtam aggódó tekintettel.
Nem voltam képes megszólalni és elmondani neki zokogásomtól. Mellkasára omlottam és tovább zokogtam. Lehet ha kezei nem fonódtak volna vigasztalóan körém, a lábaim nem bírták volna már el a súlyom. A hátam simogatta egyik kezével, közben még párszor kérlelt, hogy mondjam el neki mi a baj, de még mindig nem voltam rá képes.
- Akkor legalább menjünk fel hozzám. Hideg van és igy nem engedlek egyedül haza!- Mondta.
Én csak bólogattam, hogy nem kell, de ő ellenkezést nem tűrve húzott magával, és a lifttel felmentünk a lakásához. A liftben csend honolt.. csak az én szipogásomat lehetett vallani, miközben egyik kezemmel még mindig a megrongált anyagot szorongattam mellkasom előtt, hogy ne látszódjanak ki telljesen a melleim, másikkal pedig a szemeim törölgettem.
Mikor beléptünk a kis lakásba, a szobájába vezetett és leültetett az ágyára, majd szekrényéhez lépve elővett egy pólót, amit odanyújtott nekem. Ekkor egy picit már alábbhagytak a könnyei. Kezdtem magam újra biztonságban érezni. Hálásan néztem rá, majd hátat fordítottam neki. Leszedtem magamról a pólóm maradékait és felhúztam Taehyung felsőjét. Éreztem rajta az illatát, és nagy is volt rám. Valami felirat volt rajta, de nem is igazán figyeltem, hogy mi.
Leültünk az ágyra, összegömbölyödve dőltem a mellkasára, ő pedig ismét hátam simogatta.
Örültem neki, hogy nem faggat most is. Pedig általában Tae bőbeszédű, és csak úgy dől belőle a hülyeség, de most éreztem, hogy tényleg aggódik értem..
Negyed óra után képes voltam annyira lenyugodni, hogy elmondjam neki, mi is történt, amit ő megdöbbenve hallgatott végig.
- A rohadék! De most már biztonságban vagy.- Mondta és újra mellkasához vont.
Éreztem szivének dobogását, ami mégjobban megnyugtatott, és egyben valami az eddigiektől eltérőt kezdtem érezni Tae iránt..
- Alszunk? Pihend ki magad..- Mondta kellemes hangon.
Egyetértettem vele, hogy egy kis alvás jót fog tenni. Fogtam és lerugdostam magamról a farmert, mivel képtelen vagyok abban aludni és a pólót elég hosszúnak véltem. Taehyung is levetette a nadrágját.. Furi volt ez igy, de nem várhatom el tőle, hogy ő ruhában aludjon..
Hátradőltem az ágyban, majd úgy alakult, hogy egymás felé voltunk fordulva. A takaróját kettönkre huzta, és kicsit közelebb vont magához. Kimondottan jól estek gyenge érintései.
Mivel a sok sírástól tényleg fáradt voltam, hamar el is ragadott az álom.
Reggel arra ébredtem, hogy Taehyung mellkasán fekszem. Amint mocorogni kezdtem ő is nyitogatni kezdte a szemét.
- Bocsi.. nem akartalak felkelteni..- Mondom bűnbánóan.
Erre csak egy mosolyt kaptam. Hirtelen maga mellé lökött és fölém hajolt.
- Tae.... mit csinálsz?- Nézek fel rá.
Megjelent a fején az a szokásos vigyor, amire csak ő képes, a haja pedig szana-szét állt kócosan.
- Mondták már, hogy olyan vagy mint egy rossz kisoroszlán?- Néztem rá mosolyogva.
Erre ilyen cuki morgó hangot hallatott, amin kuncogtam. Jaj istenem es a pasi mit művel a szivemmel..
Tarkójára emeltem kezem, és ott kezdtem piszkálni a haját, amin mosolygott. Rövid idő után félve, de közelebb hajolt, és végül ajkaink egy szenvedélyes csók formájában olvadtak össze.
A tegnap estém szörnyű volt. Az sem biztos, hogy Taehyungon kivül bárki is tudni fog róla. De ha ő nem lett volna itt nekem tegnap, azt sem tudom abban az állapotomban hol kötöttem volna ki..
Mikor elváltak puhaságaink, szemébe néztem.
- Köszönöm.- Súgtam.
- Ugyan mit?
- Hogy itt vagy nekem!- Mondtam, majd újra megcsókoltam.